Koncertszervezés: Vitelki Edit 06-30-9-351-605

Gáspár Laci biográfia

Gáspár László 1979-ben született Balassagyarmaton, 4 testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezetékszerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert.

Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban, innentől azonban nem volt megálllás. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz zene mellett a soul és az R'n'B is hatott.

Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja.

A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, volt bányász, festő és villanyszerelő, végül a helyi bútorgyárban helyezkedett el. 18 éves korában nősült meg, 6 év házasság után született meg kislánya, Mirjam.

2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár - Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő "2004 legjobb férfihangja" címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

Első albuma "Hagyd meg nekem a dalt" címmel 2004 októberében jelent meg, s pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett. Gáspár Laci azóta is megállíthatatlan, a zenei pályán eltöltött évei alatt az énekes hatalmas karriert futott be. 4 albuma jelent meg, klipek sorában láthattuk, dalait a rádiók és a zenetévé is előszeretettel játssza, a slágerlistákat rendszeresen vezeti.

Besöpört szinte minden díjat, amely a zenei életben elképzelhető: Lacit eddig egyedülálló módon négyszer jelölték a hazai zenei szakma legrangosabb díjára, a VIVA Comet-re és kétszer haza is vihette az év legjobb férfi előadójának járó gömböcskét. Kapott Fonogram, Bravo Otto, Popcorn díjat, de a rádiós év végi szavazásokat is rendszeresen megnyeri.

Jótékonykodik ahol tud, fellépésről fellépésre jár, eljut a nagyvárosokba, de a legkisebb falvakba is. Sőt, még a külföldi közönség is megismerhette, hiszen a német Deutsche Welle Televízió új sorozatot indított, melyben bemutatta Európa Megasztárjait. A Megasztár című énekes tehetségkutató ötlete Németországból indult, ezért az egykori szervezők körbejárták a nagysikerű műsor európai állomásait, hogy bemutassák, hogyan is alakult nyertesek sorsa a verseny óta. Egyedül hazánkban nem egy aranyérmest választottak, közvetlenül Gáspár Lacit keresték meg, hogy vele készítsenek interjút.

Gáspár Laci 2004 legjobb férfihangjaként végzett, őt azonban akkor két hölgy is megelőzte. A Deutsche Welle ennek ellenére a balassagyarmati énekes eddigi karrierjét találta a legérdekesebbnek.
Az interjút Németországon kívül világszerte, így Ázsiában és az Egyesült Államokban is bemutatták.

Laci nemrégiben főszerepet kapott a Madách Színházban, május 30-án mutatták be a legújabb sikervárományos musicalt, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot. Az énekes a darab egyik főszereplőjét, a rockkirály Fáraót alakítja. Hatalmas lehetőség ez Laci számára. Korábban a Fáraó szerepében ugyanis olyan nagyágyúk tűntek fel, mint Vikidál Gyula és Komár László. A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás elmondta, hogy mindenképpen olyan művészt szerettek volna találni erre a szerepre, akinek nem csak a színpadi megjelenése, hanem a hangja is fantasztikus. Laciban pedig egyértelműen mindkettőre rátaláltak. Az énekes hivatalos válogatáson vett részt, ahol többek között őt is kiválasztotta a döntő bizottság.

Gáspár Laci nagyon komolyan veszi az új feladatot, szinte egy alkalommal sem hiányzott a próbákról. Persze még mindig nagyon izgul, hiszen ugyan színházi tapasztalatai eddig még egyáltalán nem voltak, de ugyanolyan nagy kihívásnak tekinti, mint a Megasztárt, és érzései is hasonlóak. Véleménye szerint ez egy lehetőség arra, hogy másban is kipróbálja magát, és a közönség – akiért mindig is élt- egy újabb oldaláról ismerhesse meg.


Együttesek oldalai:


30Y
Anti Fitness Club
Bad Boyz
Bikini
Billy Idol Tribute Band
BNF
Bon Bon
Cozombolis
Crystal
Desperado
Dolly Roll
Dred n' Doris
Edda
Első Emelet
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Gonzo
Groovehouse
Heaven Street Seven ( HS7 )
Idiot Side
Irigy Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Nagy Feró és a Beatrice
Pacsirták
Republic
Retroshow ex-Hip Hop Boyz sztárokkal
Sambrasil - A brazil show
Szikora Róbert és az R-GO
tornado
Vad Fruttik

Előadóművészek oldalai:


Adri
Aradszky László
Arató András
B. Tóth László
Baby Gabi
Barbee
Bery
Brasch Bence
Caramel
Csepregi Éva
Csonka András
Demjén Ferenc
Détár Enikő
Dévényi Tibor
Dobrády Ákos
Enikő
Fekete Pákó
Fenyő Miklós
Gáspár Laci
Harangozó Teri
Harsányi Levente
Horváth Charlie
IVAN
Katinka
Király Viktor
Koós János
Korda György - Balázs Klári
Kovács Kati
Kovácsovics Fruzsina
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Mary Zsuzsi
McDc - Veres Robi
Moór Bernadett
Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum Orsi
Polyák Lilla
Postás Józsi
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
SP
Szekeres Adrien
Széles Iza
Tabáni István
Torres Dani
Tóth Vera
Varga Feri - Balássy Betty
Vásáry André
Zoltán Erika
Zsédenyi Adrienn

Humoristák oldalai:


Badár Sándor
Bajor Imre
Dombóvári István
Éles István
Fábry Sándor weblap - Fábry Sándor Műsorszervezés
Forgács Gábor
Hadházi László
Ihos József
Kiss Ádám
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Füles Mackó
Judit és a Zenemanók
Lilly Baba